Népmisszió Mocsán

Népmisszió Mocsán – 70 év után

István atya meghívására 2016. március 4-én missziós atyák érkeztek a mocsai plébániára. Három napot töltött Mocsán a lengyel származású Burbela Gergely atya, a magyarországi verbita közösség tartományfőnöke és Tete Remis atya, aki Indiában született. A meghívást az tette aktuálissá, hogy falunkban utoljára 70 évvel ezelőtt 1946-ban jártak misszionáriusok. Csodálatos egybeesés és ajándék ez a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság évében.

Pénteken a mocsai iskolában, szombaton pedig a kocsi iskolában találkoztak az atyák a gyerekekkel. A beszélgetés középpontjában az állt, hogy honnan tudjuk mi a jó, milyen fontos jót tenni? Mit jelenthet az irgalmasság a mindennapokban? Felidézve és szemléletes módon bemutatva a teremtés történetét, a missziós atyák rávilágítottak arra is, hogy Isten legértékesebb teremtménye az ember, aki visszaélt szabad akaratával és Isten a végtelen szeretetével. Az Isten mégis elénk jött és alig várja, hogy megbocsásson. Amikor lelkiismeretünk figyelmeztetésére felismerjük, hogy betegek vagyunk, hogy rosszul döntöttünk, rossz úton haladunk, akkor van rá mód, hogy lelki betegségeinkre megkeressük a gyógyulást, mint ahogy a testi betegségeinkben is ezt tesszük. A délelőttöt a gyerekek és az atyák éneke és játéka színesítette.

Pénteken az irgalmasság órájában, a cursillós csoport, a rózsafüzér társulat tagjai és az énekkarosok együtt imádkozták az irgalmasság rózsafüzérét a templomban. Ezt követően Gergely atya Fausztina nővérről és az isteni irgalmasságról tartott előadást.

Az esti szentmise előtt együtt járták a keresztutat atyák, gyermekek, felnőttek – így elmélkedve végig Jézus szenvedéstörténetét. A szentmise prédikációjában Gergely atya az evangéliumra utalva arról beszélt, hogy nincs nagyobb parancs, mint a szeretet parancsa. Hallottunk a helyes önszeretetről, hiszen csak úgy tudunk másokat is elfogadni és szeretni, ha önmagunkkal békében élünk. Próbáljuk meg úgy látni egymást, ahogyan Isten lát bennünket. Nézzük egymást Isten szemével és akkor könnyebben megy a megbocsátás is. Ha szeretjük saját magunkat, szeretjük embertársainkat - még ha néha nehéz is -, csak akkor válik igazivá Isten iránti szeretetünk. Gergely atya kiemelte, hogy próbáljunk meg feltétel nélkül bízni az Istenben. Ne a saját akaratunk legyen az, amit egyedüli jónak tartunk. Szabad törekedni mindarra, amit el szeretnénk érni, de ha nem megy, akkor tudjuk kimondani őszintén, teljes ráhagyatkozással: Jézusom, bízom Benned. És nem fogunk csalódni.

A péntek esti szentmise után a vendég atyák a plébánián kötetlen beszélgetés keretében ismerkedtek mocsai és kocsi Tanácsadó Testület tagjaival, az egyházközségek életével és megosztották tapasztalataikat, élményeiket a missziósok életéről és munkájáról.

A szombat délután a fiatalokkal való találkozás jegyében telt el. Kisfilmeken mutatták be milyen formái lehetnek az önzetlen segítségnyújtásnak, amivel a segítségnyújtó is gazdagodik. Énekekkel dicsőítették Istent, majd az atyák kis jelenet formájában mutatták be, hogy Isten hogyan alakítgat bennünket, hogyan formál és nyeseget.  Ez néha fájdalmas ugyan, de ennek segítségével nézhetünk szembe önmagunkkal mint a tükörben úgy, hogy ott Isten mesterművét lássuk: olyannak, amilyennek Ő teremtett bennünket a saját képmására.

Az esti szentmisén Remis atya az evangélium magyarázatakor felhívta figyelmünket a rendszeres imádság fontosságára, az alázatosságra, amivel Isten felé fordulhatunk. Ő mindig meghallgatja kéréseinket, és megadja, amit kérünk, ha az valóban az üdvösségünket szolgálja.

A szentmise keretében szolgáltatták ki az atyák a betegek szentségét, majd a nap befejezéseként Indiáról szóló filmvetítéssel egybekötött tanúságtételt hallhattunk Remis atyától.

A vasárnapi szentmise evangéliuma a mocsai missziós napok végén méltó befejezésként a tékozló fiú történetét állította elénk. A megható jézusi példabeszéd mindannyiunkat arra figyelmeztette – ahogyan az Gergely atya elmélkedésében elhangzott –, hogy gondolkodjunk el és változtassunk az életünkön, ha látjuk, hogy rossz útra tévedtünk.

 A szentmise keretében áldották meg az atyák a mocsai „missziós keresztre” felhelyezett 2016-os évszámot, amely fölött az 1935, 1938, 1946 évszámok állnak, utalva korábbi missziós alkalmainkra, és a kocsi keresztet, amelyen ez az első évszám. Emlékül szolgálnak ezek a keresztek az együtt átimádkozott, átbeszélgetett napokra és egyúttal figyelmeztetnek is: nem mehetünk már úgy tovább, ahogy eddig, hiszen – ahogy Gergely atya mondta – történelmet írtunk a számok felhelyezésekor.

Reméljük, hogy sok gyümölcsöt teremnek ezek a missziós napok, és az elültetett mag kicsírázik. A falu visszavárja a missziós atyákat, hisz az ilyen alkalmak egy-egy igazgyöngyöt, drágakövet jelentenek életünkben. Segítenek kitörni a szürkeségből, gazdagítják tudásunkat, erősítik hitünket, alkalmat adnak a lelki megújulásra. A templomi díszítések is azt szolgálták, hogy kegyelmekben gazdag legyen az a misszió.

Mindenikinek köszönjük az imákat és a segítséget!

Mocsai Plébánia